Dembinszky utca 18.

Épület

Egy háromszögű oromzat, amelyet ma hiába keresnénk. Egy árverés, amely visszahozta a korábbi tulajdonosokat. Lakásalaprajzok, amelyek a századforduló mindennapjaiba engednek bepillantást. A Dembinszky utca 18. története a tervlapokon közelről látszik: hogyan lett a századfordulós vállalkozásból lakóház, és hogyan alakították tovább azok, akik később használták.

Az utcáról a ház arcai vonják magukra a figyelmet. Az ablakok körül kanyargó díszek közül emberfejek néznek ki, fölöttük szokatlan vonalú homlokzat zárja le az épületet. A kapun belül már ismerősebb pesti világ fogad: udvar, lépcsőház, egymás fölött futó gangok.

A Dembinszky utca 18. felső emeletei alulról: hullámvonalas homlokzatlezárás, indás díszítésű ablakkeretek, köztük emberfejes maszkaronok
A ház mai homlokzata: a hullámvonalas lezárás és az ablakkeretek emberfejes díszeiFotó: Globetrotter19, CC BY-SA 3.0, kivágás · Wikimedia Commons

A korabeli rajzokon mindez másképp is megjelenik. Az első homlokzati terven még kagylódíszek és hangsúlyos háromszögű oromzat látható. A módosított alaprajzon a lakások eredeti beosztása és a helyiségek egykori rendeltetése is kirajzolódik. Egy későbbi irat pedig már azt írja elő, hogyan kell elbontani és újraépíteni a függőfolyosók lemezeit úgy, hogy közben a lakások megközelíthetők maradjanak.

A ház történetének ezek a kevésbé feltűnő részletei éppúgy hozzátartoznak az épülethez, mint az utcai díszítés. [1–2]

A telek gazdát cserél

A mai 33401-es helyrajzi szám elődje a 4261/d volt. A telekkönyv a korai lapokon még telekként, a későbbi átvezetésben már házként és udvarként tartja nyilván az ingatlant. A számok összekötik a régi bejegyzéseket a mai Dembinszky utca 18-cal. [1]

1899 elején négy ember osztozott a tulajdonon: Schuller Miksa, Kürzweil Hermina, Spitz János Ferenc és Schuller Laura. A két házaspár tagjait külön-külön, egyenlő hányaddal jegyezték be. Spitz és felesége tehát már a ma álló ház építéstörténetének legelején jelen volt.

Tőlük vásárolta meg az ingatlant Márkus Géza építész. Az adásvételi szerződés 1899. április 15-én kelt, tulajdonjogát másnap jegyezték be. A vételár 36 625 forint 50 krajcár volt. Ennek túlnyomó része, 32 625 forint 50 krajcár vételárhátralékként továbbra is az ingatlant terhelte a négy eladó javára. A vételár és a bejegyzett hátralék között mindössze 4000 forint volt a különbség. [1]

Márkus így saját tulajdonú telken kezdhette meg a vállalkozást, de az ingatlan megszerzése és kifizetése két külön történet maradt. A következő hónapokban a telekkönyv teherlapjai gyorsan teltek.

Márkus háza a rajzasztalon

Az 1899-es tervlapok felirata Márkus Géza építkezéseként nevezi meg a munkát. Az engedélyezési záradékokon május 18-i dátum olvasható; az iratok között Márkus aláírása is fennmaradt. A homlokzati rajzot és a metszetet Horváth Pál építőmester írta alá. A rajzok tehát a beruházó mellett az építőmester nevét is megőrizték. [2]

Megsárgult iratlap kézírásos jóváhagyó szöveggel, alatta egy hivatali aláírás fekete körbélyegzővel, majd Márkus Géza nagy betűs aláírása; legalul lila tervtári bélyegző.
Az 1899-es tervanyag jóváhagyási záradéka. Márkus Géza nagyobb betűs aláírása a szöveg és a fekete körbélyegző alatt látható.Fotó: a szerző
Kinyitott tervanyag: balra kézírásos jóváhagyó szöveg aláírással, fekete és lila körbélyegzővel, jobbra két illetékbélyeg és a lila „HOMLOKZAT” felirat.
A homlokzati terv jóváhagyási záradéka: balra az 1899. május 18-i keltezésű kézírásos szöveg és a hatósági körbélyegző, jobbra a „HOMLOKZAT” felirat látható.Fotó: a szerző

A ház földszintből és három emeletből állt volna, alatta pincével, fölötte magastetővel. A metszet a lakószintek egymásra helyezését, a tető faszerkezetét és a pince mélységét is megmutatja. A homlokzat középen nyíló kapuja fölött szabályosan sorakoztak az ablakok; a vízszintes párkányok világosan elválasztották az emeleteket.

Színezett épületmetszet: pince, földszint, három emelet és a magastető faszerkezete, jobbra az utcai homlokzat egy szelete; alul léptékvonal és Horváth Pál kézírásos aláírása.
Az 1899-es építkezés metszete: alul a pince, fölötte a földszint és a három emelet, legfelül a tető faszerkezete látszik. Horváth Pál építőmester aláírása a rajz alatti léptékvonal alatt olvasható.Fotó: a szerző

A legfeltűnőbb eltérés a mai házhoz képest a homlokzat tetején van. A középső három ablaktengely fölé háromszögű oromzat emelkedett volna, díszes timpanonmezővel. Az első emeleti ablakok fölött kagylómotívumok, körülöttük gazdag, csigavonalas keretek jelentek meg. A gazdag ablakkeretek és a kagylós, csigavonalas ornamentika historizáló, neobarokk formavilágot adnak a tervnek.

A terven a díszítés még szabályos rendbe foglalta a homlokzatot. Az utcáról ismert ház jóval szabadabban bánik ugyanezekkel a felületekkel.

Négyszintes bérház homlokzati tervrajza középen háromszögű, díszes oromzattal, gazdagon keretezett ablakokkal és középső kapuval; alul léptékvonal és kézírásos aláírás.
Az 1899-es homlokzati terv. Középen háromszögű oromzat, az első emeleti ablakok fölött kagylódíszek; alul Horváth Pál építőmester aláírása.Fotó: a szerző

Árverés az építkezés idején

1899 júliusában a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 80 000 forintos jelzáloghitelét jegyezték be az ingatlanra. A bank követelése elsőbbséget kapott a korábbi vételárhátralékkal és egy másik magánköveteléssel szemben. A szerződés száz féléves részletet irányzott elő: papíron ötven év állt rendelkezésre a törlesztésre. [1]

A tényleges történet sokkal gyorsabban fordult rosszra. Ősszel már a bankkövetelés végrehajtása is megjelent a telekkönyvben, 1900 tavaszán pedig feljegyezték az árverés elrendelését. Közben építési és engedélyezési díjak, vállalati követelések, előjegyzések és törlések követték egymást. Egy cementgyáros és egy téglagyár neve is felbukkan az ügyek között. A bejegyzésekből az építkezés pénzügyi nehézségei jól látszanak, a teljes építési költséget azonban nem lehet egyszerű összeadással kiszámolni.

Az 1900. szeptember 29-i árverési jegyzőkönyv alapján Spitz János Ferenc és Schuller Laura szerezte meg az ingatlant 137 005 koronáért, fele-fele arányban. Tulajdonjogukat 1901. április 16-án jegyezték be. [1]

Itt a pénznem is megváltozik. Az 1892-ben bevezetett korona a régi forint felét érte: egy forint két koronának felelt meg. A korábbi 80 000 forintos bankhitel tehát 160 000 korona volt. A telekkönyv számait csak ezzel az átszámítással lehet egymás mellé tenni. [9]

Spitzék tehát visszatértek egy olyan ingatlanhoz, amelynek alig másfél évvel korábban még az eladói között szerepeltek. Schuller Laura ebben önálló tulajdonostárs volt: ugyanakkora részt szerzett, mint a férje.

Az árverés fordította meg a szerepeket: Márkus elveszítette az ingatlant, két korábbi eladója pedig ismét tulajdonossá vált. A visszaszerzett ingatlanon azonban ott maradt a bank nagy jelzáloga; ezt csak 1903-ban, egy újabb hitel bejegyzése után törölték. Hogy Spitzék végül mennyit nyertek vagy veszítettek az ügyleteken, azt a régi telekár és az árverési vételár különbsége nem árulja el. [1]

Mire a ház használatát engedélyezték, már újra a Spitz házaspár állt a tulajdonosi oldalon.

Mellinger a tervlapon

A módosított emeleti alaprajz bal alsó sarkában jól olvasható a bélyegző: „Mellinger Arthur építész, Budapest”. Mellette az aláírása is szerepel, a lap jobb oldalán pedig Horváth Pál építőmester neve. Mellinger kapcsolata a házzal így a korabeli tervlappal igazolható. [2]

Az Építők cikk a ház létrehozóinak pályáját és kapcsolatait mutatja be. Mellinger szerepéhez ez a tervlap ad közvetlen bizonyítékot: bélyegzője és aláírása ugyanazon a dokumentumon szerepel, mint a ház alaprajza.

Ez az Építők cikkben bemutatott szerzőségi vitában is döntő fordulat. A Kalix Ödönhöz és Hübner Jenőhöz kapcsolt, 1910–1911-es építéstörténettel szemben most egymás mellé tehető a Spitz házaspár tulajdonszerzését rögzítő telekkönyv, a Mellinger által aláírt módosított alaprajz és az 1901. április 20-i használhatási engedély. Ezek együtt egy korábbi, összefüggő építéstörténetet támasztanak alá: Márkus Géza vállalkozását a Spitz házaspár vitte tovább, a módosított terveken pedig Mellinger Artúr neve szerepel. [1–3]

A fellelt iratok alapján ezért nagy valószínűséggel lezárható a szerzőségi vita Mellinger Artúr javára. A Kalix–Hübner-attribúció eredete továbbra is tisztázásra vár, de a ház felépítésének magyarázataként már aligha tartható. A jelenlegi homlokzat rajzának hiánya még nyitva hagy részletkérdéseket; Mellinger dokumentált tervezői szerepét azonban ez nem teszi bizonytalanná.

Horváth Pál neve közben összeköti a két tervváltozatot. Az 1899-es homlokzati rajzon és metszeten éppúgy ő szerepel építőmesterként, mint a Mellinger által aláírt módosított alaprajzon. A tulajdonosi fordulat és a tervek változása mellett ez személyi folytonosságot jelez. A két aláírásból a kivitelezés teljes munkamenetét még nem ismerjük, de az építőmester visszatérő neve biztos pont a történetben.

A hosszú udvart körülfogó lakásszárnyak és a függőfolyosós közlekedés adják az alaprajz rendjét. A gang az udvar sarkainál ferde szakaszokkal fordul. A lecsapott, sokszögű sarkok oldják az udvar hosszú, egyenes oldalainak szigorú rendjét.

Alaprajz alsó széle méretvonalakkal: balra lila keretes bélyegző „Mellinger Arthur építész, Budapest” felirattal, jobbra nagy kézírásos aláírás, alatta „1901 ápr. 16. Felelős építőmester” kézírással.
A tervlap alsó részletén a „Mellinger Arthur építész, Budapest” bélyegző és a mellette szereplő aláírás látható.Fotó: a szerző

Lakások az eredeti alaprajzon

A századfordulós alaprajz többféle lakáselrendezést őriz. Az udvari szárnyakban kisebb, szobából és konyhából álló otthonok sorakoznak, az utcai traktus nagyobb lakásaiban pedig előszoba, fürdőszoba és cselédszoba is helyet kapott. A hátsó traktusban szintén különböző méretű lakások kerültek egymás mellé.

A cselédszoba a háztartásban dolgozó alkalmazott lakóhelye volt; a terven a főszobáknál kisebb helyiségként, a kiszolgálóhelyiségek közelében jelenik meg. Elhelyezése a korabeli háztartások működéséről is mesél.

Az alaprajzon ábrázolt kisebb, szoba-konyhás lakásokban eredetileg nem volt saját WC: hozzájuk a melléklépcső mellett, az udvari folyosóról megközelíthető közös illemhelyek tartoztak, amelyeket a rajz „Closettek” felirattal jelöl. A nagyobb lakások egy részében már ekkor lakáson belüli fürdő és illemhely szerepel. A terv így a ház induláskori kialakítását dokumentálja, amelyet a későbbi lakásmegosztások és korszerűsítések tovább alakítottak. [2]

Színezett alaprajzrészlet: ívelt udvari folyosó, jobbra csigalépcső és fölötte „Closettek” felirattal jelölt kis helyiségek.
Az udvari alaprajz részletén a melléklépcső, a mellette „Closettek” felirattal jelölt illemhelyek és a hozzájuk vezető folyosó látható.Fotó: a szerző

Az alaprajz ettől válik a Lakók névsorainak társává. A nevek mellé odarajzolja az egykori otthonokat: a szobákat, konyhákat és a mindennapi élet közlekedőit.

A homlokzat másik arca

Az 1899-es homlokzati rajz és a ma látható ház között látványos a különbség. A középső háromszögű oromzat helyét hullámvonalas homlokzati lezárás veszi át. Megváltozik az a körvonal, amely az utcáról felnézve az épületet az égbolt előtt kirajzolja.

A kagylódíszek helyett a mai homlokzat legemlékezetesebb pontjain emberfejes díszek, úgynevezett maszkaronok vonják magukra a figyelmet. Körülöttük az ablakkeretek indaszerű vonalai szinte összefonódnak. A korai terv neobarokk rendjéhez képest erősebb a szecessziós formálás, miközben történeti motívumok is megmaradnak.

Az átnézett építési iratanyagban nem szerepelt a jelenlegi homlokzat rajza. Mellinger alaprajzi aláírása a részvételét bizonyítja; a homlokzat valamennyi részletének szerzőségét ez az egy lap nem dönti el. Az 1899-es rajz és a mai épület összevetése viszont megmutatja, mennyit változott az eredeti elképzelés.

Használatba vétel 1901 tavaszán

1901. április 20-án a VII. kerületi elöljáróság kiadta a ház „Használhatási engedélyét”. Az irat Spitz János Ferencet nevezi meg háztulajdonosként, és újonnan épült háromemeletes bérházról beszél. A jóváhagyott tervek szerinti helyiségek használatát azonnal megengedte. [3]

Ez a dátum a használat engedélyezésének napja. Ünnepélyes átadásról vagy valamennyi lakó egyszerre történő beköltözéséről az okirat nem számol be. A ház születésének mégis ez az egyik legbiztosabb időpontja: ekkorra az új bérház eljutott az engedélyezett használatig.

Egy kézzel beírt feltétel a pincére vonatkozik: „a pinczehelyiségeket műhelyül vagy lakásul használni nem szabad”. A hatóság tehát a föld alatti tereket kifejezetten kizárta ebből a két használatból. A későbbi címtárakban szereplő műhelyeket és vállalkozásokat ezért sem lehet pusztán a cím alapján automatikusan a pincébe helyezni.

A VII. kerületi elöljáróság nyomtatott űrlapja „Használhatási engedély” címmel: kézzel kitöltött rovatok Spitz János Ferenc nevével, középen kézírásos kikötés, alul keltezés, pecsét és az elöljáró aláírása.
A ház 1901. április 20-i használhatási engedélye. A nyomtatott űrlap alsó felében, a díjbejegyzés fölötti kézírás tiltja a pincehelyiségek műhelyként vagy lakásként való használatát.Fotó: a szerző

Az okirat négy nappal követi a Spitz házaspár tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzését. A két dátum külön eljáráshoz tartozik, együtt mégis pontos képet ad 1901 áprilisáról: a tulajdoni rendezést közvetlenül követte a ház használatának engedélyezése.

Erkély a kapu fölött

A használati engedély után néhány hónappal újabb terv készült. Az 1901. július 2-i keltezésű rajz Spitz János Ferenc és felesége házán létesítendő nyitott erkélyt ábrázol. A kapu fölött, az első emelet középső nyílásánál jelenik meg az új kiülés. [4]

A terv több nézetből mutatja be az erkélyt: homlokzaton, metszetben és alaprajzon is. A rajzra ráírták a szerkezeti megoldást: „Mátrai féle szab. vasbeton”. A díszes korlát és a konzolok mögött tehát név szerint megjelölt, szabadalmazott vasbeton-rendszer állt.

A Mátrai-rendszer az 1890-es években elterjedő korai megoldások közé tartozott: födémváltozatában acélgerendákhoz rögzített huzalok és beton alkották a szerkezetet. A kapu fölötti díszes erkély terve így a korszak szerkezeti kísérleteihez is kapcsolódik. A födémrendszer általános leírásából azonban az itteni erkély minden részletére nem következtethetünk. [10]

Az utcai homlokzat már az épület használatba vétele körüli időszakban tovább alakult. A terv keltezése biztos; az erkély elkészültének pontos napját nem ismerjük. A rajz mindenesetre azt mutatja, hogy a kapu fölötti erkélyt külön munkaként tervezték meg.

Az új erkély az első emeleti lakásnak közvetlen kapcsolatot adott az utcával, a ház középtengelyének pedig új hangsúlyt. A döntés mögötti üzleti vagy személyes megfontolásokat a terv nem árulja el.

Erkélyterv két illetékbélyeggel: balra az első emeleti ablakok homlokzati nézete kovácsoltvas korlátos erkéllyel, jobbra metszet és helyszínrajz, lent alaprajz „Mátrai féle szab. vasbeton” felirattal.
A Spitz házaspár számára tervezett nyitott erkély, 1901. július 2. Balra a homlokzati nézet, jobbra a metszet látható; a bal alsó alaprajz alatt olvasható a Mátrai-féle vasbeton megjelölése.Fotó: a szerző

A Spitz név megmarad

Az építkezés és az árverés gyors fordulatai után hosszabb tulajdonosi folytonosság következett. Az 1931-es házjegyzék még Spitz János Ferencet sorolja a Dembinszky utca 18-hoz. Az 1933–1934-es ingatlancímtárban már özvegyi névalak áll, 1942-ben pedig özv. Spitz János Ferencné szerepel tulajdonosként. A 33401-es helyrajzi szám továbbra is ugyanazt a házat azonosítja. [5]

A név mögött Schuller Laura áll, aki már az 1899-es telekügyletben és az 1900-as árverési vételben is saját tulajdoni hányaddal vett részt. Az özvegyi megjelölés így egy több évtizedes kapcsolat késői állomása.

Az 1942-es címtár 26 448 pengő évi adóköteles bérjövedelmet tüntet fel az ingatlannál. Ez nem az épület értéke és nem is a tulajdonos tiszta nyeresége, hanem a nyilvántartás jövedelmi adata. A ház ekkor még a bérbe adott lakásokból jövedelmet hozó ingatlanként jelenik meg a nyilvántartásban.

A következő években a ház történetébe üldöztetés és ostrom íródott. Az 1944-es csillagos házzá kijelölést és a pincéből elhurcolt Erdős Ferenc történetét a Lakók cikk tárgyalja. A háború után fennmaradt tervlapok már a lakások helyreállításáról beszélnek.

Helyreállítás egy első emeleti lakásban

Az 1948-as helyreállítási terv az első emelet 1. számú lakásához készült. Címe egyszerűen „Lakás helyreállítási munkálatok terve”. Tervezőként Rajna Ernő okleveles építészmérnök, építtetőként Jacobi Dénesné szerepel rajta. A háztulajdonos rovatban pedig már dr. Miletits Györgyné neve olvasható. [6]

Egyetlen tervlap három különböző szerepet választ szét. A lakás munkáit kezdeményező építtető, a háztulajdonos és a műszaki tervező más-más ember volt. Ez segít elkerülni azt is, hogy a rajzon szereplő valamennyi nevet egymást követő tulajdonosnak tekintsük.

Az 1942-es címtár és az 1948-as terv között a ház tulajdonosi megjelölése megváltozott. A két adat közötti hat évbe a vészkorszak és az ostrom is beleesik; a névváltás mögötti személyes történetet ezek az iratok nem mondják el. Az átruházás pontos idejét és jogcímét sem ismerjük belőlük. A helyreállítási terv viszont már egy konkrét lakáshoz vezet: ott kellett ismét használható tereket kialakítani. A sérülések okát és mértékét a lefényképezett címlap nem részletezi.

Tervlap címmezője „Lakás helyreállítási munkálatok terve” felirattal, a tervező, az építtető és a háztulajdonos nevével.
Az I. emelet 1. számú lakásához készült helyreállítási terv címmezője. A felirat Rajna Ernőt tervezőként, Jacobi Dénesnét építtetőként, dr. Miletits Györgynét háztulajdonosként nevezi meg.Fotó: a szerző

Több lakás a régi falak között

A háború utáni átalakítások a lakások határait is érintették. Az 1956-os lakásmegosztási tervanyag a nagyobb otthonok kisebb egységekre bontásának időszakát jelzi; a fennmaradt jóváhagyási záradék 1956. augusztus 22-i. Ez még a forradalom előtti dátum, tehát nem az őszi harcokat követő helyreállítás irata. [7]

Az ötvenes évek tanácsi lakásgazdálkodása az új lakások építése mellett a meglévők intenzívebb használatával, lakásmegosztással és társbérletek kialakításával próbálta enyhíteni a lakáshiányt. [11] A két megoldás különbözött: a műszaki megosztás önálló lakásokat hozhatott létre, a társbérletben viszont több háztartás osztozott egy lakás egyes helyiségein. A Dembinszky utcai jóváhagyási záradék önmagában nem mondja meg, milyen lakáskiutalási döntések kapcsolódtak az átalakításhoz.

Egy lakás megosztása az épület külső tömegén alig hagy nyomot. Belül viszont új határokat hoz létre: más lesz, melyik ajtó hová vezet, mely helyiségek tartoznak össze, és hogyan lehet megközelíteni őket. A régi lakásszámok és a későbbi ajtószámok ezért nem feltétlenül ugyanazt a lakásegységet jelölik.

Lila bélyegzős jóváhagyási záradék: „Jóváhagyta, Budapest, 1956. évi aug. hó 22. nap”, alatta aláírás és két kerek bélyegző a VII. kerületi tanács építési és közlekedési osztályától.
Az 1956-os átalakítási tervanyag jóváhagyási záradéka, augusztus 22-i dátummal.Fotó: a szerző

A későbbi komfortosítások újabb helyiségeket kívántak. A saját fürdő és illemhely kialakításához helyet kellett találni a meglévő falak között, és oda kellett vezetni a vizet, valamint a szennyvízelvezetést. Ez sokkal kevésbé látványos építéstörténeti változás, mint egy erkély, a mindennapi használatot azonban alapvetően alakítja át.

A korai alaprajz szerint a nagyobb lakások egy részében már 1901 körül is volt fürdőszoba. A későbbi korszerűsítés ezért az eltérő felszereltségű otthonokat érintette. Arra egyelőre nincs teljes lakásonkénti adatunk, hogy mikorra vált valamennyi lakás saját fürdővel és illemhellyel ellátottá; ezt nem lehet egyetlen hatvanas évekbeli beavatkozáshoz kötni.

A gang új lemezeket kap

1969 márciusában Kecse Nagy Sándor építésztervező műszaki leírást készített a ház függőfolyosóinak cseréjéről. A szöveg szerint a meglévő salakbeton folyosólemezeket vasbeton lemezekkel kellett felváltani. Az alaprajzi felirat az első, második és harmadik emeleten teljes függőfolyosócserét jelöl. [8]

Az anyag megnevezése a korszak egyik ismert műszaki problémájára is ráirányítja a figyelmet. Bizonyos korai salakbetonokban a kéntartalmú kazánsalak nedvesség hatására elősegítette a beágyazott acél korrózióját; a rozsdásodás a beton leválásához és a szerkezet gyengüléséhez vezethetett. [10] A Dembinszky utcai leírás azonban nem közöl állapotvizsgálatot, ezért ebből nem állapítható meg, hogy itt is ez indokolta-e a cserét.

Ez szerkezeti beavatkozás volt. A leírás a burkolat és a korlát elbontásával is számolt, de a korlátot javítás és a hiányzó részek pótlása után vissza kellett helyezni. A gang régi megjelenéséből így maradhatott valami, miközben a járófelületet hordó lemez megújult.

Gépelt lap „Műszaki leírás” címmel a Dembinszky utca 18. függőfolyosó-cseréjéről, alul „Budapest, 1969. március hó” keltezéssel és Kecse Nagy Sándor építésztervező nevével.
A függőfolyosócsere műszaki leírása, 1969. március. A gépelt szöveg a salakbeton lemezek vasbetonra cserélését, a korlát javítását és visszahelyezését írja elő. A keltezés fölötti utolsó bekezdés a közlekedést biztosító pallóterítésről és átjáróhidakról szól; alul Kecse Nagy Sándor építésztervező neve olvasható.Fotó: a szerző

Az új járófelületre mozaiklapot, a korláthoz acélkitámasztásokat és friss festést írtak elő. A leírás utolsó mondata azonban egy jóval hétköznapibb kérdéshez vezet: hogyan jutnak haza a lakók, ha elbontják az ajtajuk előtti folyosót?

A tervező erre is adott választ. A bontáshoz és építéshez állványzatot, a közlekedéshez pallóterítést és átjáróhidakat irányzott elő. A lakásokhoz vezető utat akkor is biztosítani kellett, amikor éppen azt a szerkezetet cserélték, amelyen máskor hazamentek. A műszaki leírás itt egy lakott ház mindennapjairól is beszél.

Halvány tervmásolat az udvart körülvevő függőfolyosókról, ferde sarokszakaszokkal; jobbra „Dembinszky utca” felirat, alul kézírással: „I.–II.–III. emeleten teljes függőfolyosó csere!”
A függőfolyosócsere alaprajzi részlete. A rajz alatti kézírás mindhárom emeleten teljes cserét jelöl; a két alsó udvari saroknál a folyosó ferde fordulatai is felismerhetők.Fotó: a szerző

A biztosan keltezett irat a munka 1969-es előkészítését dokumentálja. A kivitelezés pontos idejét és lezárását külön iratokkal lehetne rögzíteni. A tervből így is világos, mekkora részt érintett a beavatkozás abból az épületből, amelyet az utcáról nézve változatlannak gondolhatnánk.

Az első tervtől a mai házig

A Dembinszky utca 18. más háznak indult, mint amilyennek ma ismerjük. Az 1899-es rajzon még háromszögű oromzat és kagylódíszes ablakok szerepeltek, a telek pedig Márkus Gézáé volt. Mire 1901 áprilisában engedélyezték a használatát, a tulajdon már a Spitz házaspárhoz került, a módosított alaprajzon pedig Mellinger Artúr aláírása állt. A ház születéséhez az árverés és az újratervezés éppúgy hozzátartozott, mint a falak felhúzása.

Mellinger tervezői szerepe dokumentált, és a fellelt iratok alapján nagy valószínűséggel a Kalix–Hübner-attribúció körüli vita is lezárható. A mai homlokzat rajza továbbra is hiányzik, de az építkezés főszereplői és az 1901-es használatba vétel már biztos pontok. A különös homlokzat mögött így egy konkrét történet is látszik: Márkus Géza ingatlanvállalkozása, a Spitz házaspár visszatérése és Mellinger Artúr tervezői munkája.

Források és továbbolvasás

  1. Telekkönyv: 16504. számú pesti telekkönyvi betét, 4261/d, később 33401 hrsz. A tulajdoni sorhoz különösen a 2–4. és 30–31. lap; a finanszírozáshoz és az árveréshez az 5–7., 10., 19., 27. és 32–34. lap. Digitalizált telekkönyv.
  2. Az 1899-es és módosított tervanyag: Dembinszky utca 18. Az 1899-es jóváhagyási záradékok, metszet és homlokzati terv; a Mellinger Artúr bélyegzőjével és aláírásával ellátott módosított emeleti alaprajz. A cikkben közölt felvételek: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5a. kép, 5b. kép. A jelenlegi homlokzat rajza az átnézett iratanyagban nem szerepelt; az összevetés az 1899-es tervre és a mai épületre vonatkozik.
  3. Használhatási engedély: a VII. kerületi elöljáróság 1901. április 20-i irata. A közölt felvétel: 6. kép.
  4. Erkélyterv: Spitz János Ferenc és neje házán létesítendő nyitott erkély terve, 1901. július 2. A közölt felvétel: 7. kép.
  5. Későbbi tulajdonosi adatok: 1931-es házjegyzék; 1933-as ingatlancímtár; 1934-es ingatlancímtár; 1942-es ingatlancímtár.
  6. Lakáshelyreállítás: az I. emelet 1. számú lakásának 1948-as helyreállítási terve, Rajna Ernő tervező, Jacobi Dénesné építtető, dr. Miletits Györgyné háztulajdonos. A közölt címmezőrészlet: 8. kép.
  7. 1956-os átalakítás: az 1956-os lakásmegosztási anyaghoz kapcsolt, augusztus 22-i jóváhagyási záradék. A közölt felvétel (9. kép) a jóváhagyást mutatja; a megosztással létrejött lakások számát és elrendezését nem részletezi.
  8. Függőfolyosócsere: Kecse Nagy Sándor építésztervező műszaki leírása, Budapest, 1969. március. A műszaki leírás felvétele: 10. kép. A kapcsolódó alaprajzi részlet az I–III. emeleti teljes cserét jelöli: 11. kép.
  9. Forint és korona: az 1892. évi XVII. törvénycikk a koronaérték megállapításáról, különösen az 1. és 10. §. A régi forint és a korona aránya 1:2.
  10. A Mátrai-rendszer és a salakbeton szerkezetek műszaki háttere: Dulácska Endre: Mátrai födém és a káresetek. Vasbetonépítés, 2022/4, 105–108. A rendszer és a korróziós károsodások általános ismertetése; a Dembinszky utcai erkély konkrét kialakításának forrása a 4. pontban hivatkozott tervlap. A tanulmány nem a Dembinszky utca 18. szerkezeteinek vizsgálata.
  11. Az ötvenes évek lakáspolitikai háttere: Kocsis János Balázs: Lakáspolitika Budapesten, 1950–1959. Múltunk, 2009/3, 83–122. A lakásmegosztások és a társbérletek városi hátteréhez; a ház konkrét lakáskiutalási történetét nem tárgyalja.