Dembinszky utca 18.
Építők
Egy udvari szabóvállalkozásból érkező befektető, egy huszonéves építész, egy lehetséges családi kapcsolat és egy több mint száz éve továbbélő attribúciós zavar. A Dembinszky utca 18. történetét nem lehet egyetlen névvel elintézni.
A Dembinszky utca 18. homlokzata már önmagában rossz partner az egyszerű válaszokhoz. Arcok, emberalakokra és állatokra emlékeztető motívumok kapaszkodnak az ablakok köré, középkorias és szecessziós formák keverednek rajta, és az egész jóval különösebb, mint amit egy átlagos századfordulós pesti bérháztól várnánk. Az A mi Erzsébetvárosunk helytörténeti feldolgozása nem véletlenül nevezi a kerület egyik legkülönösebb homlokzatának.
A tervező kiléte sem kevésbé szokatlan történet. A ház körül három építész neve bukkan fel: Márkus Gézáé, Mellinger Artúré és Hübner Jenőé. Az építtetők között pedig Spitz János Ferenc és Kalix Ödön szerepel. A források még abban sem értenek egyet, hogy a ma látható épület 1901 körül vagy egy évtizeddel később született-e.
A korabeli iratok azonban nem egyformán támogatják ezeket a változatokat. Minél több dokumentum kerül egymás mellé, annál erősebben rajzolódik ki egy történet, amelynek két legérdekesebb szereplője Spitz János Ferenc és Mellinger Artúr.
Spitz János Ferenc: az udvari szabócégtől a bérház-finanszírozásig
Spitz János Ferenc nevét sokáig könnyű lett volna egyetlen szóval elintézni: tulajdonos. A digitalizált címtárak, szaklapok és cégjegyzékek alapján azonban jóval mozgalmasabb életpálya bontakozik ki.
Az MTK történeti adatbázisa szerint 1870-ben született, 1931. február 15-én halt meg, és fiatalon maga is részt vett az alig néhány éve alapított Magyar Testgyakorlók Köre életében. 1893 és 1895 között tornászként és választmányi tagként szerepelt. Ez az apró adat sokat elmond a közegről, amelyből később az üzletember Spitz kinőtt: a századfordulós budapesti polgárság új intézményei, sportegyesületei, kereskedelmi vállalkozásai és társasági hálói egymástól korántsem független világok voltak.
A családi üzlet ennél is látványosabb hátteret ad hozzá. Az 1901–1902-es Budapesti Czim- és Lakásjegyzék cégjegyzéke szerint a Spitz Bernát vállalkozás társai között ott találjuk Spitz Imre Izidort és Spitz János Ferencet, mindkettőjüket önálló cégjegyzési joggal. Vagyis János Ferenc nem alkalmazottként vagy szabósegédként dolgozott a vállalkozásban, hanem önállóan eljárni jogosult partnerként. A cég polgári ruhákkal, egyenruhákkal és felszerelésekkel foglalkozott.
A Spitz Bernát név mögött ráadásul nem kis műhely húzódott meg. Az 1898-as budapesti címtár szerint a cég Ferenc József udvarának szerződött szállítója és a szerb király udvari szállítója volt. Néhány évvel később már császári és királyi udvari szabóként hirdette magát az Erzsébet tér környékén, angol divatruhákkal, egyenruhákkal és férfiruha-kölcsönzéssel. Az 1908-as címtár a különlegességek között vívóeszközöket és magyar díszkardokat is felsorol.
Mai szemmel ez különös árukapcsolásnak tűnhet, a korszakban azonban logikus volt: ugyanaz a műhely, amely egyenruhát és reprezentatív öltözetet készített, természetes módon kínálhatta az ezekhez tartozó ceremoniális vagy sportfelszerelést is. A Spitz-vállalkozás inkább luxus- és egyenruhaipari cégnek látszik, mint klasszikus kisipari szabóságnak.
A névadó Spitz Bernát pontos rokoni viszonyát János Ferenchez és Imre Izidorhoz egyelőre nem sikerült elsődleges családi irattal tisztázni. A közös családnév, a cég szerkezete és a két fiatalabb Spitz azonos jogállása erősen családi vállalkozás felé mutat, de például azt, hogy Bernát az apjuk volt, jelenleg nem lenne helyes bizonyított tényként közölni.
Ingatlanban gondolkodó szabó
A század első éveire Spitz már nemcsak ruházati üzletemberként jelenik meg. A Dembinszky utca 18. történetében 1901-ben bukkan fel a neve. Az A mi Erzsébetvárosunk a Budapest Főváros Levéltárának tervanyagára hivatkozva azt írja, hogy Márkus Géza 1899-ben még saját beruházásként tervezett ide neobarokk bérházat, ez azonban nem valósult meg. Két évvel később már Spitz János Ferenc számára készültek új tervek.
1905-ben egy másik ingatlanügyletben már egészen biztosan tetten érjük. A Vállalkozók és Iparosok Lapja ingatlanforgalmi rovata szerint Spitz és felesége 50 640 koronáért megszerezte az István út 11. számú ingatlant. Az építészeti szakirodalom az ott felépült bérházat Mellinger Artúr munkájaként tartja számon.
Néhány utcával odébb ott a Peterdy utca 4. is, amelyet 1905–1906-ban ugyancsak Spitz János Ferenc építtetett. Több forrás Mellinger Artúr műveként közli, bár az attribúció itt sem teljesen problémamentes: a levéltárban fennmaradt tervanyag nem egyezik pontosan a megvalósult épülettel, így elképzelhető, hogy később új tervek készültek, vagy más építész is belépett a folyamatba.
A ház ettől függetlenül felejthetetlen. Oromzatáról kilenc majom néz le az utcára.
Spitz ingatlanos tevékenységét ezért nehéz alkalmi befektetésnek tekinteni. A Dembinszky utca, az István út és a Peterdy utca ugyanabban a városligeti-erzsébetvárosi térségben fekszik, és Spitz rövid időn belül több projekttel is megjelenik itt.
„Halljuk!”
1912-ből maradt fenn az egyik legbeszédesebb jelenet Spitz János Ferencről. A Szabóipartestület két épülő házának finanszírozásáról tartott rendkívüli közgyűlést, amelyen Spitz ismertette a felvenni kívánt kölcsön feltételeit.
A terem korántsem lehetett csendes. A Szabó Hírlap 1912. október 1-jei tudósítása a felszólalás közben többször is zajt jegyez fel. Egy helyen szó szerint ez olvasható: „Nagy zaj. Halljuk!”, később pedig: „Zaj. Halljuk!” A rövid szerkesztői megjegyzésekből egy meglehetősen eleven ipartestületi közgyűlés képe rajzolódik ki.
A közbeszólások Spitz felszólalását is megakasztották. A lap szerint egy ponton arra kérte a jelenlévőket, ne szóljanak közbe folyton, mert különben nem tudja végigismertetni a konstrukciót. Ezután került sor a határozati javaslat részleteire: a Budapesti Szabóipartestület a Magyar Általános Takarékpénztártól 450 000 koronás amortizációs kölcsönt kívánt felvenni, amely után hatvan éven át évi 5,85 százalékot kellett fizetni kamat és törlesztés címén. A határozat Spitz János Ferencet is felhatalmazta a kötelezvény aláírására és a hitel lebonyolításával kapcsolatos teendőkre.
A jelenet többet mond róla, mint egy tulajdoni lap. Spitz láthatóan otthonosan mozgott a bérház-finanszírozás nyelvében: első és másodhelyű kölcsönről, záloglevelekről, futamidőről, törlesztésről és várható házbérbevételről beszélt egy meglehetősen eleven közgyűlés előtt. Nemcsak ingatlanokat birtokolt, hanem értette is a bérház mint üzleti vállalkozás pénzügyi működését.
1913-ban egy takarékpénztár választmányának tagjává választották. Néhány évvel később pedig olyan iparágban bukkan fel, amely ekkor még szinte a technikai jövőt jelentette.
Spitz és a mozgókép új ipara
1919-ben Spitz János Ferenc bekerült a Continental Nyersfilm- és Fotóipar Rt. igazgatóságába. A társaság egymillió koronás alaptőkével alakult; célja nyersfilmek, fotókémiai és más vegyészeti termékek előállítása volt. A korabeli cégközlemény az igazgatósági tagok között név szerint felsorolja Spitzet is.
Első pillantásra ez akár egy újabb rövid életű, háború utáni részvénytársaságnak is tűnhetne. A Continental azonban ténylegesen megpróbált Magyarországon olyan terméket gyártani, amely nélkül a korabeli filmipar nem létezhetett: a fényérzékeny nyersfilmszalagot.
A XVI. kerület helytörténeti kiadványa szerint a vállalat az Ehmann-telepen, a későbbi Sashalmon építette fel gyárát. A társaság célja az volt, hogy a hazai némafilmgyártást 35 milliméteres perforált mozifilmmel lássa el; 1922-ben ténylegesen nyersfilmgyártásba kezdett. A vállalkozás egyik meghatározó szakembere dr. Schuller Aladár vegyészmérnök volt, aki később a belga Gevaert fotóanyaggyár fejlesztésében is részt vett. (bp16.hu)
A Continental filmje nem maradt pusztán gyári termékjegyzékben. A Magyar Nemzeti Filmarchívum által közölt korai filmhíradó-jegyzékben az 1922. áprilisi Concordia Film egyik híradója, amely az Erzsébetvárosi Kör elleni pokolgépes merénylet helyszínét és az áldozatok temetését mutatta be, külön feltünteti: a felvételeket a Concordia filmgyár „Continental anyagon” készítette. (filmarchiv.hu)
Ez különös módon visszavezeti Spitz filmipari vállalkozását Erzsébetvárosba. Nincs adat arra, hogy ő személyesen részt vett volna a forgatásban, vagy akár tudott volna róla; a kapcsolat kizárólag a filmnyersanyag gyártóján keresztül áll fenn. Mégis ritka kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Continental terméke valóban bekerült a magyar mozgóképgyártás vérkeringésébe.
Hogy a gyár nem pusztán tiszavirág-életű üzleti kaland volt, azt a falai közül induló szakemberek sorsa is mutatja. Itt kezdte pályáját Rott Andor vegyészmérnök is, aki később a belga Gevaert laboratóriumában a modern gyorsfényképezés egyik fontos eljárásának, a DTR-technológiának a kidolgozásában szerzett nevet. (kultura.hu)
Maga a sashalmi vállalkozás mégsem lett hosszú sikertörténet. A hazai filmgyártás húszas évek eleji fellendülése hamar megtört, a külföldi, főként német és amerikai filmek térnyerése pedig a magyar nyersfilmgyártást is nehéz helyzetbe hozta. A Continental későbbi történetében felszámolás, újraindítás és újabb kudarcok követték egymást. (bp16.hu)
Spitz személyes filmes érdeklődéséről ennél többet egyelőre nem tudunk. Nincs bizonyíték arra, hogy amatőrfilmes lett volna, kamerázott volna vagy mozgóképes társaságban vett volna részt. Ami dokumentálható, az üzleti kapcsolat: egy film- és fotótechnikai vállalkozás igazgatósági tagja volt éppen abban az időszakban, amikor Magyarországon kísérlet történt a filmnyersanyag hazai gyártására.
Az életpálya ettől még figyelemre méltó. Néhány évvel azután, hogy egy szabóipari közgyűlésen jelzálogról, annuitásról és bérházbevételről beszélt, Spitz már egy olyan vállalat vezetésében ült, amely a mozi egyik legfontosabb technikai alapanyagát próbálta Magyarországon előállítani.
Az udvari egyenruháktól a díszkardokon és bérházakon át a celluloidig meglehetősen nagy út vezet.
Mellinger Artúr: egy elfelejtett budapesti életmű
Mellinger Artúr neve ma jóval kevésbé ismert, mint Lechner Ödöné, Lajta Béláé vagy Márkus Gézáé. Pedig több évtizeden át tervezett Budapesten, és házai ma is ott állnak Erzsébetvárosban, Ferencvárosban, Terézvárosban és Budán.
1875. június 7-én született Budapesten, Mellinger Jakab és Lőwy Janka gyermekeként. A Királyi József Műegyetemen tanult, diplomáját 1906-ban szerezte meg. Felesége Dokoupil Emíli volt. A PestBuda 2025-ben, születésének 150. évfordulóján külön életműcikkben foglalkozott vele, és egy 1943-as műegyetemi évfolyam-találkozó csoportképén is azonosította.
Az 1906-os diploma azonban könnyen félrevezethet, ha a Dembinszky 18 1901-es Mellinger-attribúcióját vizsgáljuk. Mellinger ugyanis már hallgatóként tervezett.
1902-ben készítette el a Wesselényi utca 40. alatti Lung-ház tervét Lung Mátyás számára. A háromemeletes bérház szecessziós homlokzatán díszes üvegablakok, stukkók és növényi mintás kovácsoltvas részletek jelentek meg. Egy nagy, kerek ablak mögött természetes fénnyel megvilágított festőműterem kapott helyet, amelyet később Köves Izsó festő használt.
Ha tehát Mellingernek valóban köze volt a Dembinszky 18 1901 körüli építéséhez, ez nem jelentene kronológiai képtelenséget. Huszonöt-huszonhat éves volt, még nem diplomázott, de már ténylegesen tervezett Budapesten.
Saját bérpalota piros bársonyüléses lifttel
Mellinger egyik legjobb önarcképe nem fénykép, hanem egy ház.
A Ráday utca 14. alatt 1911-ben Dénes Dezsővel közösen tervezte saját maga és felesége bérpalotáját. Az épület homlokzatán geometrikus elemek, faszerkezetek és állatfigurák jelennek meg: szarvas, sas és majom. A tetőtérben eredetileg üvegtetős fotóműterem működött, a nagyobb lakások között pedig akár 200 négyzetméteres, öt szobás otthonok is voltak.
A főlépcsőház mellett Haverland-lift közlekedett, piros bársonyüléssel. A személyzeti közlekedést külön hátsó lépcsőház szolgálta, amely egészen a pincéig vezetett. A ház egyszerre mutat reprezentatív polgári világot és nagyon tudatosan szervezett bérházi működést.
Az 1913-as címtár lakói között gyárigazgatót, kalaposmestert, papírkereskedőt, banktisztviselőt, ügyvédet, tanítót és divatáru-kereskedőt találni. Mellinger tehát nemcsak különös homlokzatokat rajzolt, hanem pontosan értette, milyen lakóközösségek számára épül a modern nagyvárosi bérház.
A figurális díszítés miatt a Ráday utcai ház óhatatlanul eszünkbe juttatja a Dembinszky 18 furcsa homlokzatát. Ez azonban legfeljebb stílusbeli párhuzam: szerzőséget ilyen hasonlóságból önmagában nem lehet bizonyítani.
A szecessziótól a neonfényig
Pályájának korai szakaszából a Bartók Béla út 6., a Lágymányosi utca 7., valamint a Dohány utca 59. és 63/b. is fennmaradt. A Dohány utca 59. ma is őrzi gazdagon faragott szecessziós fakapuját. Dénes Dezsővel közösen tervezte a Hegedűs Gyula utca 63-at, későbbi munkái között pedig a Zichy Jenő utca 13. is szerepel.
A pálya másik végén már egészen más Budapestet látunk.
1937–1938-ban elkészült a Nagymező utca 11., amelyet Mellinger a Terézvárosi Házépítő és Házkezelő Rt. számára tervezett. A földszinten megnyílt Claridge Kávéházat a korabeli sajtó modern, világvárosi szórakozóhelyként mutatta be. Volt üvegtetős nagyterme, tetőterasza, lifttel megközelíthető szabadtéri része, tengeri élővilágot idéző dekorációja és neonvilágítása. A zenekar a belső udvarban játszott.
A Claridge azonban gyorsabban fogyasztotta a pénzt, mint a pezsgőt. Rövid működés után adó- és házbértartozások halmozódtak fel, 67 hitelező jelentkezett, a berendezést elárverezték. Néhány évvel később már színházi célokra alakították át az épületet. Ma ugyanitt működik a Radnóti Színház.
Ez a pálya szokatlanul hosszú ívet fog át. Mellinger ugyanabban a városban kezdett gazdagon ornamentált szecessziós bérházakat rajzolni, ahol évtizedekkel később már neonfényes, tetőteraszos modern kávéház számára tervezett épületet.
1960. január 25-én halt meg, 84 évesen.
A rokoni kirakós és a közös közeg
A Spitz és Mellinger nevek nemcsak építkezéseknél kerülnek egymás mellé.
Az István út 9. történetének feldolgozása szerint 1906-tól Spitz Izidor Imre kereskedő és felesége, Mellinger Blanka birtokolta az ingatlant, és 1928-ig tulajdonosok maradtak. Ugyanez a forrás Izidor Imrét Spitz János Ferenc testvéreként azonosítja. A kapcsolat jól illeszkedik az 1901–1902-es cégjegyzékhez is, ahol Spitz Imre Izidor és Spitz János Ferenc azonos jogállású társként szerepel a Spitz Bernát vállalkozásban.
Izidor feleségének neve tehát Mellinger Blanka.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár felsőoktatási adatbázisában szerepel egy Mellinger Blanka, aki 1878. december 16-án Budapesten született, izraelita vallású volt, és 1894-ben a Zeneakadémia hallgatója lett. Ettől függetlenül egy polgári házassági indexben is előkerül egy Spitz Izidor Imre és Mellinger Blanka közötti házasság Pilis helymegjelöléssel.
A két adat erősen illeszkedik egymáshoz, de teljes személyazonosságukat még nem sikerült elsődleges anyakönyvi adatokkal lezárni.
A kérdés azért különösen érdekes, mert Mellinger Artúr 1875-ben született Budapesten, míg a zeneakadémista Blanka 1878-ban. Artúr szüleit ismerjük: Mellinger Jakab és Lőwy Janka. Ha egyszer előkerül Spitz Izidor Imre és Mellinger Blanka teljes házassági bejegyzése, és Blanka szüleiként ugyanők szerepelnek rajta, akkor világossá válik, hogy Blanka Artúr testvére volt.
Ebben az esetben a kapcsolati háló családfává rendeződne: Mellinger Artúr Spitz Izidor Imre sógora, Spitz Izidor Imre pedig Spitz János Ferenc testvére lett volna. Ez egyszerű magyarázatot adna arra, miért bukkan fel Mellinger Artúr neve újra és újra a Spitz család ingatlanprojektjeinek közelében.
Egyelőre azonban hiányzik az a bizonyos egy sor az anyakönyvből.
A család társadalmi közegéről valamivel többet tudunk. A századforduló iskolai, egyetemi és anyakönyvi nyilvántartásai rendszeresen rögzítették a vallást, és a Mellinger család esetében több ilyen adat is fennmaradt.
Egy budapesti evangélikus elemi iskolai értesítőben szerepel egy Mellinger Arthur, budapesti születésű, mózesvallású tanulóként. Az életkor és a név alapján jó eséllyel a későbbi építészről van szó, bár a nyilvántartás születési éve nem teljesen egyezik a későbbi életrajzi adattal. Ugyanabban a névsorban egy Mellinger Izidor is szerepel hasonló felekezeti jelöléssel; ebből önmagában természetesen nem következik rokonság.
Mellinger Blanka zeneakadémiai adatlapján közvetlenül szerepel az izraelita vallási megjelölés. A Mellinger család tehát dokumentálhatóan a budapesti zsidó polgárság világához kapcsolódott.
Spitz János Ferenc személyes vallásáról jelenleg nincs előttünk ugyanilyen közvetlen nyilvántartás. Neve, társadalmi kapcsolatai vagy akár MTK-s múltja alapján könnyű lenne következtetni, de ezek egyike sem helyettesít egy személyére szóló forrást. Amíg ilyen nem kerül elő, vallását nyitott kérdésként érdemes kezelni.
Ahol a szálak összefutnak
Mellinger Artúr neve azért különösen érdekes a Dembinszky 18 történetében, mert nem egyetlen elszigetelt attribúcióban jelenik meg.
1901 körül Spitz János Ferenc már része a Dembinszky 18 tervtörténetének. 1905-ben megszerzi az István út 11-et, amelynek bérházát építészeti források Mellingerhez kötik. 1905–1906-ban Spitz építteti a Peterdy utca 4-et, amelyhez szintén Mellinger neve társul. Közben Spitz Izidor Imre és Mellinger Blanka tulajdonosként jelenik meg ugyanebben a kis városligeti-erzsébetvárosi ingatlankörben.
Ez már nem egyetlen véletlen találkozás. Üzleti, ingatlanos és talán családi kapcsolati háló rajzolódik ki, amelyben Spitz János Ferenc és Mellinger Artúr többször is egymás közelében jelenik meg.
A Dembinszky 18 Mellinger-attribúcióját ez természetesen nem bizonyítja. De történetileg sokkal kevésbé meglepővé teszi.
Ha egyszer előkerül az eredeti tervlap Mellinger aláírásával, a neve nem a semmiből fog előugrani. Egy már létező kapcsolat újabb dokumentált pontja lesz.
A Dembinszky 18 születése
A ház első ismert tervtörténeti epizódja 1899-hez kötődik. Az A mi Erzsébetvárosunk BFL-anyagra hivatkozó feldolgozása szerint Márkus Géza saját beruházásként neobarokk bérházat tervezett ide, ez azonban nem valósult meg. Két évvel később már Spitz János Ferenc neve kerül elő.
A Heted7 2016-os erzsébetvárosi magazinja ennél jóval konkrétabb állítást közöl: eszerint Mellinger Artúr épületét 1901. április 20-án adták át, majd rövidesen erkély is került az első emeletre. A cikk ugyanazt a középkori és szecessziós motívumokat keverő faragott díszítést emeli ki, amely ma is a ház legfeltűnőbb sajátossága.
A rendkívül pontos dátum forrását azonban a cikk nem közli. Amíg nem látunk eredeti építési vagy használatbavételi engedélyt, esetleg Mellinger által aláírt tervet, szerzősége nem tekinthető lezárt kérdésnek.
A környező adatok ugyanakkor jól illeszkednek az 1901 körüli építéshez. A Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1902–1903-as évfolyamában a Dembinszky utca 18. már lakott címként szerepel.
1903 decemberében az Eperjesi Lapok hirdetése szerint a Maulner Adolf és Társai gázkészülék-vállalat ezen a címen kínált svájci minta szerint készült kalcium-karbidot. A Dembinszky 18 ekkor már nem puszta telek vagy építési helyszín, hanem működő városi cím.
1904-ben pedig egy egészen más történet vezeti ide az újságolvasót. A Budapesti Napló arról tudósított, hogy Tarcsai Viktor tanár, aki „a repülőgép problémájával foglalkozott”, 2400 koronát vett fel egy bankháznál, majd eltűnt Budapestről. Felesége, Della Pilo Laura a Dembinszky utca 18. alatti lakásban maradt.
A ház tehát legkésőbb a század első éveiben már része volt a város mindennapjainak.
Hübner Jenő és Kalix Ödön: honnan jött a másik történet?
Több mai építészeti adatbázis ezzel szemben azt közli, hogy a Dembinszky utca 18. Kalix Ödön bérháza, amelyet Hübner Jenő tervezett 1910–1911-ben.
Hübner Jenő valódi és jelentős építész volt. Bécsben tanult, Alpár Ignác irodájában is dolgozott, majd önálló pályáján kórházakat, bankokat, iskolákat és középületeket tervezett. A kérdés nem az, hogy képes lett volna-e megtervezni a Dembinszky 18-at.
A kérdés az, hogy a korabeli dokumentumok miért mondanak mást.
A Vállalkozók és Iparosok Lapja 1909-es ingatlanforgalmi bejegyzése Kalix Ödönt és feleségét a Dembinszky utca 17. számú házhoz kapcsolja, 92 000 koronás értékkel. Ez közvetlenül az állítólagos 1910–1911-es építkezés előtt történt.
1911-ben, vagyis éppen abban az évben, amikor a modern attribúció szerint Kalix házának épülnie kellett volna, a korabeli ház- és telekjegyzékben egymás után olvasható:
- 17. Kalix Ödön és neje
- 18. Spitz János Ferenc és neje
A 18-as mellett ott áll a 4261/d helyrajzi szám.
1916-ban ugyanez ismétlődik:
- 17. Kalix Ödön és neje
- 18. Spitz János Ferenc és neje
A 18-as ismét 4261/d.
És 1928-ban még mindig Spitz János Ferenc jelenik meg a 18-asnál, immár a ma is használt 33401-es helyrajzi számmal összhangban.
A minta tehát nagyjából két évtizeden át következetes:
Kalix a 17-eshez, Spitz a 18-ashoz kapcsolódik.
Ráadásul maga a 18-as cím már 1902–1904 között bizonyíthatóan használatban volt. Ahhoz, hogy Kalix 1910–1911-ben Hübnerrel építtesse fel a ma álló bérházat, fel kellene tételeznünk egy korábbi épületet, annak teljes bontását, egy rendkívül rövid Kalix-féle tulajdonosi vagy építtetői periódust, majd a ház gyors visszakerülését Spitzhez. Mindezt úgy, hogy eddig egyetlen elsődleges Kalix–Dembinszky 18 dokumentum sem került elő.
Elméletileg mindez lehetséges. Történetileg azonban egyre kevésbé valószínű.
A Hübner–Kalix adat eredetét egyelőre nem sikerült azonosítani. Elképzelhető, hogy Hübner valóban készített tervet Kalix számára, csak nem a Dembinszky 18-hoz; szóba jöhet meg nem valósult terv vagy átépítési elképzelés is. Az is lehetséges, hogy valamely későbbi katalógusban vagy adatfeldolgozásban csúszott össze a 17-es és 18-as szám. A két ház nem közvetlenül egymás mellett áll, a páratlan és páros számozás miatt az utca két oldalán vannak, de a címtárakban természetesen egymást követik.
A rendelkezésre álló források alapján viszont nagyon valószínűtlen, hogy a történet egyszerűen úgy szólt volna: Kalix Ödön megbízta Hübner Jenőt, és 1910–1911-ben felépítették a Dembinszky utca 18. ma álló házát.
Ami ma kirajzolódik
A Dembinszky utca 18. építéstörténete még nem tekinthető lezártnak, de a főszereplők egyre kevésbé homályosak.
Márkus Géza 1899-es terve az előtörténethez tartozik, és valószínűleg nem valósult meg eredeti formájában. Spitz János Ferenc 1901-től kapcsolódik a telekhez, majd 1911-ben, 1916-ban és 1928-ban is dokumentáltan a 18-as ház tulajdonosi oldalán jelenik meg.
Mellinger Artúr 1901-es szerzősége továbbra sem bizonyított, de komoly munkahipotézis. A dátum beleillik korai pályájába, a Heted7 konkrétan hozzá köti az épületet, Spitz és Mellinger később más ingatlanprojektekben is találkozik, és még családi kapcsolat lehetősége is felmerül közöttük.
A Hübner–Kalix-attribúció ezzel szemben egyre nehezebben egyeztethető össze a kortárs dokumentumokkal.
A végső választ valószínűleg nem egy újabb építészeti adatbázis fogja megadni. Egy levéltári tervlapra lenne szükség, amelyen egyszerre szerepel a Dembinszky utca 18., a 4261/d helyrajzi szám, Spitz János Ferenc neve és a tervező aláírása.
Addig marad egy különös ház, és mögötte két egyre jobban kirajzolódó életút.
Az egyik egy MTK-tornászból, udvari szabócég partneréből, ingatlanbefektetőből és pénzügyi szervezőből lett nagyvárosi vállalkozóé, aki pályája egy pontján már a magyar nyersfilmgyártás korai kísérletének igazgatóságában ült. A másik egy olyan építészé, aki még diploma előtt házat tervezett, később majmokat, sasokat és szarvasokat tett saját bérpalotájára, majd pályája végén már neonfényes kávéházak modern Budapestjét rajzolta.
Valahol e két történet metszéspontjában áll a Dembinszky utca 18.